A legjobb online élmény érdekében cookie-kat használunk. Tekintse meg cookies szabályzatunkat.

A gyerekek kezében az okostelefon olyan, mint a kés

Még öt perc, de aztán nyomás fogat mosni! Mindennaposak az ilyen szülői figyelmeztetések, mióta a gyerekek okostelefonokkal és tabletekkel kezdtek játszani. Valók a kicsiknek az eszközök? És ha igen, mennyi időre? Általános válaszokat nehéz találni: ahány tanulmány, annyi vélemény – akár egyetlen felmérésen belül is. Például a „még pár perc” stratégia a Washingtoni Egyetem (UW) kutatása szerint a gyerekek egy részét frusztrálttá teszi, de sokaknál hatásos, főként ha előre egyeztetett határidő végéről van szó.

 

A képernyő bámulása ellen néhány hete svéd szemészek emelték fel a szavukat, mondván: évtizedekkel ezelőtt hazájuk gyermekei 8-9 százalékos arányban voltak rövidlátók, ma ez már 40 százalék – szerintük azért, mert a szem fokozatosan alkalmazkodik a közel tartott képernyőhöz. Ez a megállapítás rímel azokra a korábbi kutatásokra (a legutóbbit tavaly ősszel tették közzé kínai gyerekekről), amelyek szerint ha a gyerekek csak egy kicsit több időt töltenek a szabadban, sokkal kevésbé válnak rövidlátóvá. Igaz, ez nemcsak a kütyük, hanem a szobában kuksolás más fajtái ellen is szól.

 

Ilyen hatásokkal talán Steve Jobs sem lehetett tisztában, de az Apple legendás főnöke a saját gyermekeinek nem engedélyezte az iPad használatát. A parányi kezekbe kerülő mobilok és táblagépek hatásának kutatása egyelőre gyerekcipőben jár. Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája az utóbbi években azt tette közzé, hogy kétéves korig nem ajánlatos a képernyő, de ezt a szakmai szervezet épp a napokban vonta vissza. Sőt a videotelefonálást újabban korhatár nélkül ajánlja, mint a családi kapcsolattartás bevált módját.

 

Táblagépbe, mobilba süllyedő gyerekek.

© AFP / Rebecca Nelson


„A gyerekek kezében az okostelefon olyan, mint a kés. Hasznos is lehet, de meg is vághatják magukat vele. A szülőknek időt kell szánniuk arra, hogy közösen tanulják meg a használatot, közösen mobilozzanak” – figyelmeztet Koren Balázs, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematikatanára, aki bloggerként a téma egyik hazai szakértője. „Példát mutatni sem árt, hiszen a gyerekek teljes joggal kérdőjelezik meg a szabályokat, ha a szüleiket állandóan telefonra vagy tabletre meredve látják. Játék vagy böngészés közben pedig ügyelni kell, nehogy felnőtt-tartalmakra, esetleg vásárlási lehetőségekre kattintson a csöppség.”

 

Tajvanon – legalábbis elvben – pénzbüntetés jár a gyerekeiket egyhuzamban fél óránál tovább képernyő előtt hagyóknak. Ennyire talán nem súlyos a helyzet, de a szakirodalmat olvasva ijesztő kockázatok is felbukkannak a képernyőhöz szögezett gyerekek jövőjét illetően: szegény szókincs, beszédhibák, empátia hiánya, alkoholizmus, bűnözés. Akik ilyesmiket emlegetnek tudományos közleményeikben, azok arra hivatkoznak, hogy a képernyő hatására fejlődési zavarok keletkezhetnek az agy homloklebenyében.

 

Gondos szülőknek szerencsére nem kell aggódniuk, főképp ha más tanulmányokat olvasnak el, például az Oxfordi Egyetem pszichológusainak véleményét. Ők már nagyobbakat, 10–15 éveseket vizsgáltak, és szerintük ebben a korban a napi egyórás engedélyt szerzők elégedettebbek az életükkel, közösségben jobban oldódnak és könnyebben barátkoznak, mint a mobiltól elzárt társaik, akik bizonyos tekintetben kirekesztettnek érzik magukat. Aric Sigman viselkedéskutató még tovább megy. Könyvében a kütyüharapást szőrével módszert ajánlja: tessék aktivitásmérőt venni, azzal ellenőrizni a mobilhoz kapcsolódás és a sportolás idejét. Ilyen motiváció mellett a rendszeres testmozgás hatására még csökkenhet is a tinédzserek igénye a mobilozás iránt.

 

A kisebbeknek érdemes lehet olyan alkalmazást telepíteni, amely csak nekik szóló programokhoz és csak meghatározott ideig ad hozzáférést, ilyen például a Screen Time – javasolja Koren Balázs. Ez csak átmeneti megoldás, segíthet rászoktatni a gyereket a tudatos használatra, utána el kell törölni a korlátokat. „Ne csak az időtartamról beszélgessen a szülő, érdemes megkérdezni az ifjakat, milyen rekordokat értek el, olykor a szülő is megpróbálkozhat a játékkal, hogy közös és jó élmény társuljon az ellenőrzéshez.” Még jobb, ha a kiskorú nem csak játékra használja az eszközöket. Blogján Koren Balázs kis híján száz okostelefonos alkalmazást ajánl, ezek többsége a matektanulást segíti.

 

Felnőttre és gyerekre egyaránt vonatkozik, hogy lefekvés előtt nem ajánlatos képernyő elé ülni, mert a kijelző kékes fénye miatt jelentősen leesik az elalváshoz szükséges hormon, a melatonin szintje. Akiben nincs kellő önkontroll, ennek megkerüléséhez is talál alkalmazást, például az Apple eszközökön a Night Shift funkciót, androidos kütyükön pedig a Night Owl appot.

 

Forrás: hvg.hu

Archívum

Digitális kollégák és a biztonság, Home Office-ban

Azok számára, akik eleve otthonról dolgoznak, vagy a munkahelyükön virtuális munkakörnyezetben tartják a kapcsolatot a projektekben résztvevőkkel, nem annyira idegen a jelenlegi helyzet. Azok számára azonban, akiktől mindez távol áll, nem egyszerű megszokni azt, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva a digitális „kollégák”, azaz a laptopok, tabletek, okostelefonok teherbírásának, sem pedig azt, hogy az egész életük fenekestől felfordult. Amikor dolgozunk, magától értetődő, hogy nem foglalkozunk otthoni dolgokkal. Hiszen, dolgozunk. Nem ugrunk haza mosogatni, vagy feltenni az ebédet, és azért sem, hogy a mosógépből a szárítógépbe átpakoljuk a ruhákat. A gyerekek iskolában, óvodában vannak, nem igénylik állandó felügyeletünket és nem hozzánk fordulnak a problémáikkal. A kényszerű home office éppen ezért nagyon is kényelmetlen és feszült szituációkat eredményezhet. Nézzük hát, hogyan tehetjük egyszerűvé azt, ami bonyolultnak látszik, és hogyan óvhatjuk meg mindeközben magunkat és extra terhelésnek kitett digitális eszközeinket.

2020-05-18

Egységes töltőportok lehetnek az EU-ban

 

Az Európai Parlament ez év elején vizsgálja meg annak a lehetőségét,

hogy hogyan lehetne egységesíteni a mobiltelefonok, tabletek, e-book olvasók és egyéb hordozható eszközök töltőportjait.

Ettől egyrészt csökkenteni szeretnék a keletkező elektronikai hulladék mennyiségét,

másrészt a polgárok életét is könnyebbé kívánják tenni.

Az EU becslései szerint évente óriású mennyiségű, 51 000 tonna elektronikus hulladék keletkezik a 28 tagállamban.

2020-02-05

Mit tegyünk, ha vízbe esett a mobiltelefon?

Bárkivel megtörténhet, hogy vizes lesz a mobiltelefon készüléke. Elázik egy zápor idején, beleesik a medencébe, valaki feldönt egy poharat és ráömlik a folyadék a telefonra stb. Néhány praktikus ötletet összeszedtünk, hogy mit tehetünk kétségbeesés nélkül.

2019-09-25

Lefekvés előtti mobilozás

Te is a telefonodat nyomkodod elalvás előtt? Rosszul teszed!

2018-12-03

Bemutatjuk az új Huawei Mate 20 Pro-t

A Huawei október 16-án rántotta le a leplet a legújabb csúcstelefonjáról, amihez fogható Androidos készülék most nem nagyon található a piacon.

2018-11-10

Lépj velünk kapcsolatba